Jelenidő
Szellemi erő vagy szellemi erőszak?2013.09.21.

A szellemi erőszak bármilyen közösségben megjelenhet, mi azonban maradjunk a kereszténység körében - azért, mert itt egyáltalán nem szabadna ennek felbukkannia sem, nemhogy virágoznia.

Külső szemlélő számára egészen megdöbbentő képet mutat egy ilyen egyház vagy közösség. A benne lévők látása viszont a különböző érzelmi és szellemi kötelékek miatt erősen torzul, vakká és megengedővé válnak olyan jelenségekkel szemben, amit a kívülállók jogosan kárhoztatnak, s fordulnak el akár a csoporttól, akár Istentől, akire a bent lévők hivatkoznak.

A szellemi erőszaktól sújtott csoportok berkein belül egészen abszurd helyzetek és megnyilatkozások is történnek, amiket akár humorosnak is találhatnánk, ha nem életek forognának kockán. Az egyik alkalommal, amikor az egyik gyülekezeti tagot vádolták meg, s arról beszélgettünk az egyik vezetővel, hogy milyen bizonyítékok és tanúságok vannak az illető ellen, ő ezt mondta: "A Bibliában az van, hogy presbiter ellen két vagy három tanú legyen, de hát X. Y. nem presbiter." Ah. Ezek szerint nem kell tanú? Ez a gondolkodásmód nemhogy keresztényinek, emberhez méltónak sem nevezhető - ehhez hasonló eszmeiség és gyakorlat a középkori Szent Inkvizíció berkeiben volt fellelhető, s mégsem ez a követendő példa.

Hogyan jut el egy közösség a szellemi erőszakig?

Évtizedekkel ezelőtt azt gondoltam, hogy az az egyház az igazi, amihez csatlakoztam. Noha a szellemi erőszak minden ismérvét felvonultatta, ezt akkor még nem láttam (a fogalmat sem ismertem) - a "következmények nélküliség" ismertető jegyét sem, ami az egyik megnyilvánulása ennek a torzulásnak. (Mivel nem a konkrét egyház kritizálása, hanem a törvényszerűségek felmutatása a célom, ezért nem nevezem meg - az említett egyháznak nem vagyok kb. húsz éve tagja, és semmilyen kapcsolatban sem állunk egymással.) Amikor a szexuális molesztálás jelenségével találkoztam, azt hittem, hogy ez csak elszigetelt dolog (nem én voltam az áldozat). Később az egész világegyházat megrázta az a leleplezés-sorozat, ami ilyen bűntények tömkelegét hozta napvilágra. A fiatal- vagy gyermekkorúak szexuális molesztálása köztörvényes bűncselekmény, és minden szempontból védhetetlen. Az is kiderült, hogy a legmagasabb helyről érkezett egy belső parancs, hogy ezeket az ügyeket el kell tussolni, hogy ne ártsanak az egyház hírnevének. s mind a mai napig ez az egyház (amit végül elhagytam) tekinti és hirdeti magát az erkölcs legfontosabb őrének. Ez nem csak a totális képmutatás miatt probléma, hanem egy nagyon mély dologra mutat rá. Sokkal többről van szó, minthogy azok, akik az elemi eljárásrendet sem tartják be, vagy bűntényeket tusolnak el, szimplán ostoba, gonosz vagy rosszindulatú emberek lennének. A bűn és az erkölcsi érzék hiánya nem menthető, és nem is kívánom egy pillanatig sem védeni, de meg kell értenünk, hogy e magatartás nem pusztán a logika és a következetesség hiánya.

Hogyan jut el egy egyház vagy közösség a szellemi erőszakig?

A kiindulás még nem szükségszerű, hogy rossz legyen, amikor elindul egy csoport ember, hogy létrehozzon egy közösséget, egyházat vagy bármilyen szervezetet.

Biztosak lehetünk abban, hogy Isten azt az egyházat, csoportot, amelyet a magáénak nevezhet, a szellemi erőszaktól mentesnek, a jogosság és igazság fellegvárának szeretné látni. Minden, ami ettől eltér, az nem Isten Lelkének a műve, hanem egy más szellemi valóságé. Ahol a Szentlélek meg tud nyilvánulni, ott természetszerűleg Isten természetének kell láthatóvá lennie: igazságnak, jogosságnak, szeretetnek, örömnek, jóságnak, szelídségnek stb. Ha a Szentlélek kiszorul a csoport egyes embereinek életéből, természetszerűleg a szervezet életében sem kaphat szerepet, hiszen más szellemi valóság irányít - vagy pusztán emberi gondolatok, vagy ami rosszabb, más szellemi valóságok. "Hiszen mi nem emberek ellen harcolunk, hanem szellemi természetű uralkodók és fejedelmek ellen, a jelenlegi sötét világot irányító hatalmas és gonosz szellemek ellen, akik a magasságban vannak." (Efézusi levél 6,12) Pál apostol itt nem testetlen kísértetekről szól, köznapi értelemben vett szellemekről, hanem olyan bukott mennyei (számunkra ugyan láthatatlan) lényekről, akik a teremtés előtt fellázadtak Isten ellen, és vezérükkel, akit a Biblia Sátánnak nevez, ezen a bolygón kaptak helyet, amikor Ádám a bűne miatt uralmat adott nekik. Valóságos teremtmények ők, nálunk magasabb rendű, angyali lények, akiknek egyetlen céljuk és örömük a pusztítás és az Isten elleni lázadás. A Biblia démonoknak is nevezi őket. Pál apostol azért nevezi szellemeknek ezeket a lényeket, mert képesek valamilyen mértékben befolyásolni az ember szelleminek mondott tevékenységét: gondolkodást, ítéletalkotást, következtetéseket. Tudnak érzéseket támasztani, sugallatokat, gondolatokat adni - de hogy ebből tett lesz-e, hallgatunk-e ezekre, az már rajtunk múlik.

Köztes állapot ebben a világban nincsen: ha Szentlelket hátrább kényszerítik az emberi döntések (mivel szabad döntési képességünk van, s ezt ő tiszteletben tartja), a létrejövő vákuumba a démoni hatalmak fognak benyomulni, mivel éppen az a fő feladatuk, hogy a Lélek jelenlétét megakadályozzák és munkáját lerombolják. Takaróként és palástként az eddigi szervezetet és eredményeit fogják felhasználni, hiszen a felszínen semmi nem változik. Legalábbis egy ideig. Miközben egy szentségtelen szellemi befolyás érvényesül lépésről lépésre, ez legtöbbször annyira rejtett, hogy akik a szervezet részei, nem is veszik észre ezt, sőt éppen a fokozatosság miatt hozzászoknak, s nem látják a különbséget a korábbi és a mostani állapotok között. Isten követőinek életét ekkor már egy tisztátalan szellemi valóság irányítja, s nem a "Szent Szellem".

S a démoni háttérnek nem is áll érdekében, hogy a mélyben történt változásra felfigyeljenek a tagok, hisz akkor esély van e szellemi kötelékek lerázására - csak az a rab nem akar szabadulni, aki nem tudja, hogy az, a többiek az igazán veszélyesek. Amíg a többség alszik, s az elégedetlenekkel és lázadókkal a "város szelleme" az alvók által elbánik - sok teendője nincs az ördögnek azon kívül, hogy az ébredést megakadályozza, mert ez az egyetlen, ami veszélyezteti a bitorolt pozícióit.

A város szelleme

Tom Marshall így ír a "város szelleméről": A Bibliában "...a város jelképezi az emberek különféle közös erőfeszítéseit. Ezért magasabb szinten a város a nemzetet, a kultúrát és a társadalom egészét jelképezi. Alacsonyabb szinten azonban a város a vállalatok, intézmények, szervezetek, klubok, egyházak és a családok jelképe. Ezek mindegyike egy-egy 'város'. Amikor férfiak és nők egy csoportjának elhatározásából és kezének munkájából létrejön egy város, ezzel együtt megszületik egy közösségi szellem is, egy önálló személyiség, amely a saját jogán önálló életre kel. Ez a személyiség kezdetben plasztikus és könnyen alakítható, formálható, de amint múlik az idő, egyre függetlenebbé válik az őt létrehozó emberektől. Önálló jellegre tesz szert, a maga életét éli, és most már nem az emberek formálják őt, hanem ő alakítja az embereket a saját elképzelése szerint. Létrejöttének eredeti célja alkotóinak kiszolgálása volt, de az a hatalmasság, amely maga a város, már a saját céljai érdekében használja az embereket. Gyakran megesik, hogy túléli létrehozóit, sőt még az is megtörténhet, hogy ellenük fordul és elűzi őket, ha fölöslegessé válnak szá?má?ra, vagy akadályozzák őt terveinek megvalósításában. A város létfenntartási ösztöne rendkívül erős, ezért életben maradása érdekében bármire képes. A bukás miatt az ember elveszítette szellemi hatalmát a világ felett, s az így létrejött szellemi vákuumba belépett az ördög. A Sátán, a démonok fejedelme a világ ura, 'e világ istene' lett (Korinthusi II. levél 4,4; Já?nos I. levele 5,19; Máté evangéliuma 4,8-10; János evangéliuma 12,31). Ezt a pozícióját arra hasz?nálja fel, hogy a bukott szervezeti hatalmak fölé a szellemi világban odaültesse démoni 'hatalmasságait'. Jacques Ellul rámutat arra, hogy a város héber szava őrangyalt is jelent, ezért a szervezeti hatalmak, a közösségi szellem mögött, amely maga a város, ott áll egy őrző angyal, a szellemi világnak egy démoni hatalmassága: ez azonos azzal a bálvánnyal vagy istenséggel, amely a városban az imádat középpontjában áll." (Tom Marshall: Understanding leadership: Fresh perspectives on the essentials of New Testament leadership. Sovereign World, c1991, 162-163. o. Magyar címe: A vezetés megértése)

Az igazi szellemi erő - vagy bebetonozott gondolattömbök

A Szentlélek az igazi szellemi erő, ám ennek híján az adott csoportban nem marad más lehetőség, mint hogy a szellemi erőszak lesz az összetartó erő és a motiváló tényező is: szentségtelen szellem uralkodik az isteni (szent) szellemiség helyett. A szervezet és/vagy a gyakorlat mindinkább eltorzul, s végül a démoni hatalmak akadálytalanul kézben tarthatják és irányíthatják az egészet. Ez a folyamat szükségszerű és elkerülhetetlen, ha elindult a szervezet az igazságtalanság és a jogtalanságok útján, s komoly erőfeszítéssel nem számolják fel mindegyiket, bármennyire is kicsinek és jelentéktelennek tűnjenek is.

De nem azok - éppen ez a lényeg. Mert minden igazságtalanság hátráltatja a Szentlélek munkáját, és démoni hatalmaknak nyit teret, egyre nagyobb teret.

Egy egyház életében mi a fő cél? Az egyház a lélekmentés eszköze, hogy embereket Istenhez vezessen. Ehhez milyen eszközöket lehet használni? Csakis olyanokat, amelyeket az egyház Ura, Isten határozott meg - de nem többet.

Nagyon sok keresztény Machiavelli követője is, nem csak Krisztusé, anélkül, hogy ezt észrevenné. Márpedig Jézus azt mondta, hogy nem lehet két úrnak szolgálni. Machiavelli fő tétele ez: a cél szentesíti az eszközt. A cél pedig nem az Isten célja többé, hanem az egyház fenntartása, léte, a munka folytatása - mindenáron. Az eszköz céllá válik.

Említettük, hogy nem szimplán buták, sem gonoszok azok, akik kiszolgálják és fenntartják a rendszert. A titok az elme működésében rejlik. Képzeljünk el egy patakot, amely szabadon folyik - ez jelképezi a szabad gondolkodást. Tegyünk a patak medrébe kisebb-nagyobb sziklákat, akár olyanokat is, amelyek az egyenes irányt elzárják. Mi fog történni? Egyszerű: a víz kikerüli őket. Ha megkérdőjelezhetetlen, öncenzúrával bebetonozott gondolattömbök vannak valakinek az elméjében, automatikusan megváltozik minden. Olyan döntések születnek, amelynek épelméjűségét a kívülállók megkérdőjelezik, mert nem látható a háttér. Logikátlanságnak tűnik, őrületnek, pedig van benne rendszer. Ekkor az illető már nem a valóság szerint él, hanem egy maga teremtette világban, egy illúzióban, ahol minden felborulhat: az eretnekek megégetése Isten szolgálatának látszik, a Biblián való átlépés szükségszerűségnek, a pletykálás meghallgatása és bátorítása elkerülhetetlennek, a manipuláció az érvek kiegészítőjének (természetesen mindig a jó cél érdekében) - s mindezek egy idő után annyira természetessé válnak, hogy fel sem tűnnek.

A kétféle gondolkodás

Kétféleképpen lehet gondolkodni. Az egyik lehetőség az, hogy megismerem a tényeket, a valóságot, amennyire csak lehet, s ebből vonok le következtetéseket. A másik mód, hogy megvan a cél, amit el akarok érni, és ehhez keresek mindenféle érvet, ami csak lehetséges. Ennek a terméke például a már említett "nem kell tanú" gondolat - ha a vádlottat eleve el akarjuk ítélni, hiszen már egy-két töredékinformáció által meghoztunk ezt a döntést, akkor bármi is kerül elő, nem fog zavarni a valóság.

A hierarchikus, piramis felépítésű rendszer - fenn a vezető(k), alatta a vezető rétegek, alul a nép - kitűnő lehetőség a tisztátalan szellemi hatalmak számára, hogy kevés ember befolyásolásával az egész szervezet irányát és tevékenységét megszabják. Ma szinte nincs is más jelegű egyházszervezet. Az egészhez képest kis vezető csoportot mindig könnyebb eltéríteni, mint sok száz vagy sok ezer, nem hierarchikusan, hanem egyenrangúan szerveződő sejtet. (A kedves Olvasó mire tippelne: melyik szervezet látható a Bibliában mint Isten terve és rendje?)

Így tehát ha bármely keresztény vezető nem szabja a tetteit és terveit szorosan a Bibliához és a Szentlélek vezetéséhez - megjelent az első repedés. Ha esetleg büszke lesz önmagára, a teljesítményére - megjelent egy újabb repedés. Ha valaki túlhajszolja testi és szellemi erőit - egy másik repedés. Ha akár ezek, akár más dolgok következtében elveszíti a Lélek jelenlétét és irányítását - ez már törés. Képtelen lesz érdemileg és (szent)lelki módon viszonyulni a többiekhez, helyzetekhez, ezért hibát hibára halmoz - újabb törések. Közben mások, vezetők vagy tagok emberi ötleteket valósítanak meg anélkül, hogy Isten akaratát felismernék, vagy átvennék tőle - repedések és törések tömkelege. A tettekből szokások lesznek. Szellemi erő híján beindul a lelkiismeret manipulálása egy látszategység kiformálására, vagy a munkára buzdításra, ami csak időleges fellendülést hoz, aztán mindenki mélyebbre süllyed. Miután a valódi kapcsolatot elveszítették a Szentlélek halk és szelíd hangjával, szabályokat és törvényeket kell felállítani, hogy az egységet meg lehessen őrizni. Írott és íratlan szabályok irányítanak. Miután mindent leszabályoznak, meghal a spontaneitás, és minden, ami új, gyanússá válik. A tanítás helyett ismétlés hangzik a szószékekről, a jól lekerekített tantételek alapján. Mindenki tudja, hogy miről mit kell gondolni. Nem kell külső cenzúra (bár sokszor az is van), a konformitás fenntartására elegendő az öncenzúra, a belső félelem bizonyos gondolatoktól.

A személyes Isten-kapcsolat szlogenné válik, mindenki emberekre tekint és emberektől vár útmutatást és ötleteket. Ebben ugyanolyan hibás az is, aki igényli ezt, és az is, aki kiszolgálja az igényeket. Mondja meg a lelkész, a pap, a presbiter, a pápa, a tiszteletes, hogy mit kell gondolnom, és mit kell tennem.

Mindenki jót akar

És mi mindebben a legkülönlegesebb? Hogy mindenki jót akar, s mivel jót akar, felmenti magát akár a legsúlyosabb botlások vagy bűnök alól is. Akár akarják, akár nem, kialakulnak a személyi kultuszok, kritikátlan viszonyulások, sőt a gondolkodásra képtelenség is. Az evangélium, amely az ember kiteljesedését szolgálja, e szervezet kezében éppen az ellenkező hatást váltja ki, mivel csonka és rosszul alkalmazott evangélium. Leépül a kreativitás, a helyes következtetésekre, önállóságra való képesség, a csoport egy robotseregre kezd hasonlítani, mindenkinek mindenről ugyanaz a véleménye, s e csoportnak saját kifejezésmódja, nyelvezete van. Legátlódik a valósághoz, a más emberekhez való kapcsolódás lehetősége: már nem azt mondják, amire a másiknak szüksége van (csak annyit és csak akkor), hanem kényszeresen terjeszteni próbálják a kész válaszokat - amelyek az ő életüket sem oldották meg. Ha valaki kilóg a sorból vagy kritizál, egy idő után elfogy körülötte a levegő, szellemi nyomás alá kerül, ha nem hajlandó beállni a sorba. Lelkiismereti nyomással (veszélyben az üdvösséged!) próbálják visszaterelni az akolba, s ezt komolyan is gondolják. Van, ahol az elmenekülő taggal szóba sem szabad állni.

És mivel ezek a változások lassan történnek, senki nem veszi észre, hogy ez már nem Isten templomának építése, hanem egy romhalmaz tákolása, amely elvesztette eredeti funkcióját, s ami régen nem Isten eszköze, hanem más szellemi hatalomé.

Van-e remény?

Van-e remény?

Egyetlenegy. "Ezt mondja a Seregek Ura: Térjetek hozzám, szól a Seregek Ura, és hozzátok térek, mondja a Seregek Ura. Ne legyetek olyanok, mint atyáitok, akikhez az előbbi próféták kiáltottak, mondván: Ezt mondja a Seregek Ura: Térjetek meg, kérlek, a ti gonosz útjaitokról, és gonosz cselekedeteitekből, de nem hallgattak meg, és nem figyelmeztek reám, szól az Úr." (Zakariás 1,3-4)

Szabó Ferenc

 

Ha szeretne értesítést kapni a folyóirat frissítéseiről, kövessen minket a Facebookon!

Facebook oldalunk:   A főoldalon is lájkolhat bennünket:
 

Oszd meg a Tumblr-en