Jelenidő
Személyes hatalmam2013.07.31.

Amikor meghallom a hatalom szót, a gyomromban összerándul valami. Félek. A hatalom számunkra arra való, hogy az akaratunkat valamilyen cél érdekében másra kényszerítsük. Ez lehet fizikai, de szellemi is. Mindkettő egyformán elnyomó, az életet semmibe vevő forma.

Állandóan találkozom a hatalommal. Kétféle hatalmat találok magamban. Az egyik az, amelyikkel kezdeményezhetek a bennem megnyilvánuló vágyak kapcsán. A másik az, amikor a kötelezettségek és a félelmek gúzsba kötnek, az elvárások megbénítanak. Félelmetes, amikor a bizalmam és a biztonságom egy külső személy vagy tekintélyrendszer rabja vagy függvénye.

A nagy problémám a hatalommal az, hogy könnyebb-e, kényelmesebb-e tűrni a függéseket, mint kiállni magamért? Mi lenne, ha egyszer csak másként, önmagamért (nem önző módon, csak egyszerűen figyelve a lelki szükségleteimre) döntenék, kilépve a megszokott rendből? Mit szólnának a többiek, ha megtenném? Ha másként kezdenék el gondolkodni, mint ahogyan azt az aktuális kurzus diktálja. Nem rosszabbul, csak másként. Lehet, hogy meg fogom bántani ezzel a szeretteimet, barátaimat? Ezt nem szeretném. De vajon van-e ott szeretet, ahol nem dönthetek magam, vállalva a döntésemet és ennek következményeit? S ha ténylegesen szeretnek, akkor elveszíthetem-e őket ezért? Remélem, hogy nem.

Mi lenne, ha alkalmaznám a "királyi papság" bibliai elvét a saját életemben, és király lennék? Ha vállalnám a király szerepét a saját királyságomban - az én életemben, és nem a máséban. Mennyiben változtatná meg ez a saját és a közvetlen környezetem életét? Lehetséges, hogy mindenkinek jobb lenne? Hiszen nem természetes állapot az, ha másoktól függ a boldogságom, biztonságom. Ez senkinek sem lehet jó.

Milyen furcsa, hogy természetellenesnek érezzük az önálló, önmagunk teljességében bízó életet, a szabad akaratot. De bízhatom-e magamban?

Mit jelent királynak lenni? Valójában ez nem rang, hanem megbízatás. Megbízatás önmagunk és az élet felfedezésére. Azt gondolom, hogy aki nem indul el a szabadság, az önfelfedezés útján, az nem tudhatja meg, mik az élete mozgatórugói, és nem tud igazán kapcsolatba lépni Istennel sem. Nem tudhatja meg, ki ő, miért él, mit akar és hogyan. Nincs hatalma, Isten nem tud hatni az életére, de önmaga is képtelen bármire. A tudattalan működések, hitek és tévhitek veszik át a hatalmat felette. Nem az életből született döntések és választások (Isten követése) következményeként cselekszik, hanem elkezd élni a múltban, folyton újrajátssza a hibákat, a félelmeket, fájdalmakat. Ennek csapdájában vergődve nyög a hatalom alatt, miközben a hatalmaskodó szerepét ölti magára, ezt mutatja mások felé. Ebből sohasem alakulhat ki igazi bizalom.

A személyes hatalom felfedezéséhez és megéléséhez legelőször is el kell fogadnom magamat olyannak, amilyen vagyok: nyomorult, meztelen, szánalomra méltó, akinek nincs semmi dicsősége (Jelenések könyve 3,17 ). "Kicsoda hasonló az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, aki a magasságban lakozik? Aki magát megalázva tekint szét mennyen és földön, aki felemeli az alacsonyt a porból, és a szűkölködőt kivonssza a sárból, hogy odaültesse őket a főemberek közé, az ő népének főemberei közé." (113. zsoltár 5-8)

Poór Balázs

 

Ha szeretne értesítést kapni a folyóirat frissítéseiről, kövessen minket a Facebookon!

Facebook oldalunk:   A főoldalon is lájkolhat bennünket:
 

Oszd meg a Tumblr-en