Jelenidő
Ki kérdezett?2013.04.24.

Éppen egy keresztény testvéri találkozóra igyekeztem, amikor kissé sajnálkozva gondoltam arra, hogy általam most Isten nem üzen semmit - nem baj, vagyunk sokan, bizonyára mások által útba igazítja a társaságot. Eltűnődtem az elmúlt hét eseményein, továbbá az új bibliai felismerésen, amire a halálos és nem halálos bűn fogalma kapcsán jutottam, a beszélgetéseken, amiket a Bibliáról folytattam másokkal, s egyszerre, mint egy mozaik, mint egy kirakós játék darabkái, összeállt, hogy bizony általam is üzen valamit Isten.

Amikor összeültünk a megbeszélésre, sorban szóltak a testvérek, elmondták a gondolataikat, de mint kiderült, üzenete, amit annak nevezhetnénk, nem volt senkinek. Ötletek, javaslatok elhangzottak, amik önmagunkban miért is lennének rosszak, de üzenet nem volt közöttük.

Amikor rám került a sor, elmondtam néhány mondatban, mit üzent általam Isten a gyülekezetnek. Az üzenet így hangzott: "Nyugodtan próbálkozhattok bármivel, én nem leszek veletek." Nem kemény volt az üzenet, hanem inkább sajnálkozó, s világossá tette, hogy olyan bűnök vannak közöttünk a gyülekezetben, s annyi más negatívum is, hogy az Úr egyszerűen nem áldhat meg minket mint közösséget, mint gyülekezetet. Még néhány információt is kaptam a saját feladataimról, ami nem parancs volt, inkább megengedés a helyzettel kapcsolatban, amibe kerültünk. Összességében bár határozott, mégis olyan üzenet volt ez, ami inkább szomorú és szeretettel teli, mint ítélkező és megrovó - de ismétlem: határozott. Amolyan Istenhez illő, aki gyűlöli a bűnt, de sajnálja az embert, és segíteni akar.

Senki nem szólt semmit. Nem kérdeztek. Nem érdeklődtek a részletek felől. Valóban szólt volna Isten? Mit üzent még? Hogyan történt? Mit kellene tennünk esetleg ennek kapcsán? Egyetlen ehhez hasonló kérdés sem hangzott el. Tovább folyt az ötletelés, mintha mi sem történt volna.

Két eset lehetséges. Hiba van a srác fejében, és valójában Isten nem üzent semmit. Ekkor a szegény emberen kellene segíteni, tapintatosan érdeklődni, nem fájt-e a feje, amikor úgy vélte, szól az Isten, átkísérjük a körzeti orvoshoz, megvárjuk, amíg gyógyszer írnak neki, s vigyázunk, el ne guruljon a pirula. Kevés vízzel, evés előtt vegye be, utána pihenjen egy kicsit - előbb-utóbb jobban lesz. Legalább ezért jó lett volna, ha valami érdeklődés mutatkozik.

Ám a baj nagyobb. A kérdés ez: kit érdekelsz, Názáreti? Kíváncsi-e valaki Rád? Fontos-e, hogy szólsz-e, üzensz-e valamit a tiéidnek? Te vagy a Válasz - de mi van, ha nincsenek kérdéseink? Minek a víz, ha nincs, aki szomjas? Minek az ajándék, ha gazdagok vagyunk, ha semmire nincs szükségünk? Hiszen szól az Isten egyszer vagy kétszer is, de nem ügyelnek rá (Jób 33,14).

Tényleg ennyire gazdagok lennénk? Vagy inkább annyira nyomorultak, hogy még a vakságunknak sem vagyunk tudatában? Úgy berendeztük a világunkat, hogy Neked nem maradt hely benne, pedig valljuk, hogy Te adtad az életedet érünk, és hogy a tieid vagyunk - de azok vagyunk-e valóban, ha nem vagyunk kíváncsiak Rád igazából? Ha szájba kell rágni: kérdezz már valamit, mutass már legalább egy kis érdeklődést - ez csak viselkedés, és nem élet, értéktelen lenne. S ha nem figyelünk Rád, vajon a Te nevedben teszünk-e nagy dolgokat, tanítunk, szolgálunk időseknek, hajléktalanoknak, betegeknek? Kiéi vagyunk, kinek szolgálunk - ha nem Neked?

S. V.

Oszd meg a Tumblr-en