Jelenidő
A katona2013.04.24.

Általában nem túl vonzó fogalom ez - sokat tett az emberiség azért, maguk a katonák is, hogy lejárassák. Felidéződhet bennünk a jól ismert fotó a vietnami háborúból, amikor a futás közben zokogó, meztelen vietnami kislány mögött haladnak a fegyveres amerikai katonák, vagy a másik közismert kép, Eddie Adams, az Associated Press fotósának felvétele, amelyen egy tábornok, Nguyen Ngoc Loan közvetlen közelről végez egy megbilincselt vietkonggal. Az itt bemutatott jelenetekkel természetes módon ellenkezik az erkölcsi érzékünk. Ám a második esetben nem arról volt szó valójában, mint amit a képről elsőre gondolhattunk, hogy a gonosz katona megöl egy ártatlan embert - persze nem lehet minden kép mellé féloldalas magyarázatot mellékelni.

Emlékszem, sorkatonai szolgálatom alatt volt egy mondat, amit különösképpen utáltam. Így hangzott: "Katona, ne magyarázza meg!" Pedig meg tudtam volna magyarázni, hogy mit miért csináltam. Jó néhány év távolából el kell ismernem, hogy ez az egy mondat az egyik legfontosabb dolog, amit ott megtanulhattam, és amit az élet minden területén alkalmazni kell. Nem megmagyarázni kell a dolgokat, hanem pontosan és jól csinálni. Mindenki mindent meg tud magyarázni, meg tudja indokolni, mit miért tett, és hogy a rossz az tulajdonképpen miért is jó. Leesett a plafon: nem én csináltam rosszul - ne haragudjon, Zsuzsi néném, anyagfáradás. Aztán: amit másnak nem szabad, nekem azért szabad, mert jó ügy érdekében teszem. Ami másnál zsarnokoskodás, az nálam figyelem a részletekre és pontos irányítás - és folytathatnánk a sort. A bűneset óta az áthárítás, a magyarázkodás alapvonása az emberi természetnek, az óembernek. Ember, ne magyarázd meg! Csináld jól!

Oly sokszor mennek úgy a dolgok, hogy az egyébként jó szándékú keresztények összeülnek és elgondolkodnak: tenni kellene valamit. Röpködnek a javaslatok, elfogadnak valamit - ez jó lesz. Eltelik egy hét: mégsem lesz ez annyira jó, legyen másképp, máshogy, máskor. Imádkoztunk előtte is, utána is, akkor csak jó lehet... Biztosan? Melyik volt Isten akarata - az elso vagy a második verzió? Vagy lehet, hogy igazán egyik sem?

Ha van parancs, akkor azt a megfelelő módon és megfelelő időben teljesíteni kell. Érezzük, hogy ég és föld a különbség a "valamit kellene tenni" és az "ezt kell tennünk" között.

A katona feladatát így lehetne a legegyszerűbben összefoglalni: a parancs teljesítése, akár az élete árán is. Természetesen a történelem folyamán sokszor visszaéltek ezzel a katonai vezetők, ám ha Isten és ember viszonyában vizsgáljuk a kérdést, akkor nyugodtak lehetünk, hogy ebben az esetben nem lehet szó ilyesmiről.

De máris elértünk a legfontosabb kérdéshez: át tudjuk-e venni a parancsnoktól azt, hogy mit kell tennünk? Elér-e hozzánk az, hogy mi Istennek a közvetlen akarata, vagy pedig magunk találjuk ki, mi a jó és mit kellene tennünk? A kettő igen nagy valószínűséggel nem fog egybeesni.

Mi van akkor, ha megszakad a kapcsolat - vagy nem is volt - a parancsnoksággal? Akkor a hadsereg "egyedül marad". Ki ezt, ki azt tesz, éppen amit jónak lát. Az egyik egység gyakorlatozik, a másik pihen, a harmadik árkot ás, és így tovább. Madártávlatból mit látunk? Káoszt. Pontosan ezt a képet mutatja a mai kereszténység.

Ha csak találgattunk, akkor mi is történt valójában? Tegyük fel, hogy eldöntöttük: Abádszalókra visszük a zenekarunkat egy zenés irodalmi estre, noha Isten akarata az lett volna, hogy Nyékládházára menjünk. Energiát, időt fektettünk bele, hogy elcipeljük a zongorát, odafuvaroztuk a vonósnégyest, szépen kifényesítettük a trombitát, kipolíroztuk a tubát. Volt is eredmény, hiszen eljöttek néhányan meghallgatni a műsort. Ámde... Nyékládházán nem kapták meg az emberek, amit kellett volna, Abádszalókon viszont olyasmit kaptak, amire nem volt szükségük ott és akkor. Nem Isten munkáját végeztük - akkor kiét?

Szabó Ferenc

Oszd meg a Tumblr-en